VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


BABICS Antal
( Lovászpatona, 1902. augusztus 4. - Budapest, 1992. január 17. )

orvos, politikus

1949-től az MTA-nak levelező, 1950-től rendes tagja.1919 és 1922 között a pápai bencés gimnáziumban tanult. 1929-ben a budapesti tudományegyetemen doktorált, majd tanulmányait Berlinben és Varsóban folytatta. A budapesti Urológiai Klinikán tanársegéd, adjunktus, 1938-tól 1943-ig megbízott vezető, egyetemi magántanár. Két évig a Budapesti Honvédkórház osztályvezető főorvosa, 1945 után a Budapesti Orvostudományi Egyetem Urológiai Klinikájának igazgatója, tanszékvezető egyetemi tanár, dékán. 1956 októberében Nagy Imre kormányának egészségügyi minisztere. 1963 és 1971 között a budapesti 23. sz. választókerület országgyűlési képviselője. Az egészségügyi szakszervezetben, a magyar és a nemzetközi orvos-egyesületekben vezetőségi tag. Elsősorban a veseüreg-rendszer kórélettanával, a vesekövek keletkezésének problémáival foglalkozott. Kimutatta a nyirokkeringés jelentőségét a vesemedence megbetegedéseiben. Több szaklapnak volt szerkesztője vagy szerkesztőségi tagja. Urológiai tanulmányai nemcsak a magyar, hanem a világ jelentősebb szakfolyóirataiban is megjelentek. 1951-ben Kossuth-díjat kapott. 2017 szeptembere óta tábla őrzi emlékét Lovászpatonán, szülőháza falán.
  M.: A gonorrheáról. Bp. 1935. – A vese üregrendszerének patofiziológiája és műtétei. (Tsz.) Bp. 1950. – Urológia. Bp. 1952. – A vesék nyirokrendszere. Bp. 1956. – A korszerű vesesebészet egyes kérdései. Bp. 1962. – Megtévesztő kóresetek intraoperativ diagnózisa az urológiában. Bp. 1977
.   I.: HAJDUSKA István: Tudósok közelről. Bp. 1975. – KARDOS István: Magyar tudósportrék. Bp. 1976. – KARDOS István: A 4-es számú szakszervezeti igazolvány. ~ akadémikus 80 éves. = Nszav., 1982. aug. 5. – FRANG Dezső: ~. = OH., 1992. 20. sz. – Gaál. – RÚL I. köt. – ÚMÉL I. köt.